nyári (2)

A mozdulatok élményével, jó hangulatban és környezetben várunk szeretettel minden érdeklődőt intenzív nyári kurzusainkra!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel az órákon résztvevők száma maximum 10 illetve 15 fő! (attól függően melyik teremben van a kurzus)

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

Nyári intenzív workshopok 2020

foto_Dusa Gabor

Kortárstánc kurzus Horton technika alapokon Ladjánszki Márta vezetésével

Június 29 – Július 2. Hétfő-csütörtök 17.00–19.00

–for English please scroll down–

Ladjánszki Márta (H) az L1 Egyesület (Elegy Hírek) tagja és művészeti vezetője Kortárstánc órát vezet arra nyitott, előadóművészettel foglalkozó érdeklődőknek.
A 2 órás alkalmak alatt betekintést nyújt a Horton technika bemelegítő soraiba, biztosítva a lehetőséget az egyéni fejlődésre és az óra végén saját koreográfiát tanít be a jelenlévőknek.

Egymásra és magunkra nyitott szív, gondolat, test előnyt jelent! 🙂
Kedvcsináló: https://www.youtube.com/watch?v=DZPXyF4sRBI

www.L1.hu / www.martaatwork.com

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (június 26-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (június 26-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben, illetve ha bármilyen kérdésed van a befizetéssel, az órák biztonságos látogatásával, helyszínnel kapcsolatban, stb. keress minket bizalommal!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Amennyiben az órával kapcsolatban van technikai jellegű kérdésed keresd Mártát bizalommal: martaatwork@gmail.com

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 10 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

»»» «««
ENGLISH

Contemporary dance workshop based on Horton Technic led by Márta Ladjánszki

Ladjánszki Márta (H) member of L1 Association (Elegy Hírek) and artist director of it leads a contemporary dance class for active performance artists.
One class is 2 hour long and in you can have a look into Horton technique’s warming up and can develop yourselves; at the end of the class she teaches her choreography for the participants.

And being open for yourselves and the others with open heart, thoughts, bodies is more than welcome 🙂
Some teaser: https://www.youtube.com/watch?v=DZPXyF4sRBI

Participation fee:
3.000 HUF / class
4 classes payed in one: 10.000 HUF
discount price in case you pay in advance until 26.06.: 9.000 HUF

Please sign up via email: info@mozdulatmuveszet.hu

If you have question about the class you can ask Márta: martaatwork@gmail.com

The classes will be held in case of max. 10 participants!

www.L1.hu / www.martaatwork.com

NIA

Balázs Mari - A Nia mozgásformái (harcművészetek, gyógyító művészetek, táncművészet)

3 napos intenzív kurzus

Június 29. – július 1. Hétfő-szerda: 19:00-21:00

A Nia – Neuromuscular integrative action – Now I am – létrehozói az amerikai Debbie és Carlos Rosas voltak. A módszert kilenc mozgásformából gyúrták össze egy sajátos, keleti filozófiával átitatott nyugatias stílusú tánccá. A taekwondo, a tai chi, az aikido, a jazztánc, a modern tánc, a Duncan-technika, valamint a jóga, a terápiás célú Feldenkrais-módszer és az Alexander-technika képezi a Nia tartópilléreit, testet-lelket felüdítő hatását pedig speciális légzőgyakorlatok teszik teljessé. Összesen 52 táncmozdulatot variálása gyakorlatilag végtelen kombinációkban, speciálisan a technikához írt vagy válogatott zenékre.

A Nia egyfajta híd, közvetítő test és lélek, tudatosság és tudattalan, fizikai és spirituális való között. Szoros rokonságban áll azzal a – törzsi kultúrákban ma is művelt – tánccal, mely eleinket transzállapotba ringatva lehetővé tette a szellemekkel való találkozást. A mozdulatok az energiaáramlást rendszerezik kedvező irányba.

A Nia ugyanakkor testi érzékelés alapú, örömközpontú mozgásforma – a táncos azonnal változtat a mozdulaton, amint a test számára kellemetlenné válna az elvégzése. A mozdulatok közti váltásokat a test harmóniára és egyensúlyra törekvése, valamint a jóérzés diktálja.

Mivel kiegyensúlyozza a testet és a lelket, beindítja a test öngyógyító folyamatait.

Bizonyítottan jó hatással van a metabolizmusra, a szív- és érrendszerre, az Egyesült Államokban több egyetemen a rehabilitációs programok része.

(Az írás a Life.hu 2013-as cikke alapján született)

Balázs Mari (Mariss)
Modern koreográfus, táncelméleti szakíró, Black Belt Nia oktató, Nia 5 Stages oktató, Moving to Heal oktató, Senior tréner, a Dream Team Színház alapítója.

Tanulmányaim: Párizs, (Marcel Marceau Nemzetközi Pantomimiskola)
Prága (Ladislav Fialka Nemzetközi Pantomimiskola)

Budapest (Magyar Táncművészeti Főiskola, szakíró, modern koreográfus), majd ismét Párizs (Nia White Belt) és ismét Budapest (Nia Blue Belt, Nia 5 Stages, Nia Brown Belt), Párizs (Moving to Heal), Hamburg (Nia Black Belt)

A Dream Team Színház alapítójaként 18 önálló eladást rendeztem, koreografáltam, ezek közül több nemzetközi elismerésben részesült. Számos kiállításmegnyitót, performance-ot hoztam létre. Dolgoztam a hazai táncélet jelentős képviselőivel (Goda Gábor, Gergye Krisztián, Pálosi István, Fenyves Márk, Góbi Rita és a lista korántsem teljes.) Színházi koreográfiákat készítettem a Merlin Színház, a Budapesti Kamara, a Holdvilág Kamaraszínház előadásaihoz.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A kurzus:
A Nia Mozgásformái
Első nap: harcművészetek, második nap: gyógyító művészetek, harmadik nap: táncművészetek

A kurzus mindazoknak ajánlott, akik tudni szeretnék, mi az a Nia, akik már ismerik, de jobban elmélyülnének benne, és mindazoknak, akik a mozgás örömét keresik.

(*rutin: egy órás koreográfia, egy Nia óra anyaga)

A kurzust minimum 5 fő jelentkezése esetén indítom el!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus: 8000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (június 26-ig) a teljes kurzus: 7000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 5000 Ft (előzetes befizetés esetén (június 26-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 10 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

Pálosi István-balett

Pálosi István - Klasszikus balett

Július 6-9. Hétfő-csütörtök: 17:00-19:00
MOHA – Mozdulatművészek Háza

Élő zongora kísérettel!!!
korrepetítor: Dexler Vajk

A balett órák rúdgyakorlatokkal kezdődnek, majd az erre épülő középgyakorlatokkal, valamint az ugrás és forgástechnika tökéletesítésével végződnek. Célunk a technikás, de legfőképp a légies, kifinomult és elegáns tánckultúra kifejlesztése.

Pálosi István
Mozdulatművész, koreográfus, pedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója
A Magyar Táncművészeti Főiskola – MTF (Állami Balettintézet) növendéke (1982-1991), majd MAPA ösztöndíjas Berlinben (1995), az esseni Folkwang Egyetem (1997-1998) és a MTF moderntánc pedagógus hallgatója BA (2001-2005). Okleveles tánctanár MA (2015 MTF).
1992 óta tanít balettet és mozdulatművészetet Magyarországon és külföldön. 2011-2013 a Berczik Sára Budai Táncklub mozdulatművészet tanára és a Balázs Győző Református Líceum balettmestere és moderntánc tanára, 2015-2017 a BTS Szakgimnázium balettmestere és moderntánc tanára. 2017-től a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium tánctanára.

Táncos pályáját a Vasas Táncegyüttes gyerekcsoportjában kezdi (1979), majd gyerekszólistaként folytatja az Erkel Színházban. 1994-1995 között az Orkesztika Mozdulatszínház táncosa. A mozdulatművészet megőrzése és fejlesztése céljából Fenyves Márkkal létrehozza a Duncan-Dienes Orkesztika Iskolát (1997), a MOHA-Mozdulatművészek Házát (1997, korábban Mozdulatművészeti Stúdió), és a Magyar Mozdulatművészeti Társulatot (1995). Az Orkesztika Alapítvány programjainak vezetője (1999) a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál igazgatója.

Az elmúlt 25 év művészeti és tanári munkájáért 2017-ben megkapja a Magyar Ezüst Érdemkereszt Állami kitüntetést.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 3-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 3-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

Pálosi István_mozdműv

Pálosi István - Mozdulatművészet

Július 6-9. Hétfő-csütörtök: 19:00-21:00

Élő zongora kísérettel!!!
korrepetítor: Gabura Mária

Óráim a természetes emberi mozdulatlehetőségek vizsgálatára alapoznak, Dienes és Berczik rendszer és módszer alapján. Célunk a tudatos mozgás elsajátítása, a tér, idő, erő szimbolika felfedezésén keresztül.

A mozdulatművészet órák a klasszikus alapú tradicionális magyar modern táncra épülnek, fejlesztve a testtudatot, a koordinációt, és a térhasználatot. Lesz sok alapozó gyakorlat, melyekben tudatosítjuk a mozdulatainkat a tér-idő-erő-kifejezés tükrében. Kipróbálhatsz különböző eszközöket (fátyol variációk, korong, labda, stb.), és az óra végén a szabad tánc (improvizáció) sem maradhat el.

Ami egyedül itt tanulható nálunk – eredeti formájában az 1912-ben kezdődött MOZDULATMŰVÉSZET – ami a testről lélekről szellemről egyaránt szól – célja a szépség egészség emberség 🙂 MINDENKINEK ajánlom aki a mozgást tanulni és nem utánozni akarja.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 3-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 3-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

mountain qi geathering maxresdefault

Csikung - az önmegfiatalítás és regeneráció titkos ősi módszere

Szabadkai Dániel – 4 alkalmas csikung tanfolyama a MOHA-ban

ÚJ IDŐPONTBAN!
Augusztus 27-30. Csütörtök-Vasárnap 17:00-21:00
MOHA – Mozdulatművészek Háza

A csikung a saját életerőnkkel és a minket körülvevő világ energiáival végzett tudatos munka. Célja, hogy ellazítsuk önmagunkat, megtanuljunk relaxálni, regenerálni és megfiatalítani a saját testünket. Mindez a megfelelő módszerek helyes alkalmazásával lehetséges.

A kínai gyógyászatban, a spirituális hagyományban, a harcművészetekben és más mozgásrendszereket alkalmazók körében is több ezer éve alkalmazott empirikus tudomány.

Az ősi kínai Univerzizmusban gyökerező összetett rendszere a keleti belső alkímiával foglalkozó rendszerek egyik legrégebbi hagyományát foglalja magában, amivel helyreállítható az egészség, megfiatalítható a test, meghosszabbítható az egészségesen, aktívan és agilisan töltött életévek sora és hosszú távon még a szellem, a lélek nagy kérdéseire is találhat minden elhivatott gyakorló saját, személyes tapasztalaton nyugvó választ. (Kérdések, úgy “Mint miért vagyunk itt?”, “Mi az Élet?”, “Honnan jöttünk?” és “Hová megyünk ez után?”)

A tanfolyam a Csung Jüan Csikung rendszer Felemelkedés Iskolájának első szintjét, annak legfontosabb gyakorlatait öleli fel, ezekkel a gyakorlatokkal a tanfolyam után akár egyedül is képesek leszünk otthon tenni a saját egészségünkért, fiatal rugalmasságunk és dinamikánk visszaszerzéséért, illetve valamilyen krónikus betegségből történő gyógyulásunkért.

A módszer könnyű, egyszerű mozdulatokkal, belső képekkel, befelé irányított figyelemmel és a légzéssel dolgozik a testben található energiacsatornákkal (meridiánok) és erőközpontokkal (tantien-ek). A könnyed nyújtások, laza, kitartott testhelyzetek és a fenntartott figyelem együttesen hozzák el a kívánt eredményt és változást a testünkben.

Az oktatóról:
Szabadkai Dániel Antal 2006 óta foglalkozik energetikai munkával, 2008 óta gyakorolja a Csung Jüan Csikungot, 2012-ben kapott a rendszer Nagymesterétől, Hszü Mingtangtól felhatalmazást a nyilvános tanításra. 2015 óta rendszeresen tart csikungtanfolyamokat Budapesten. 2009 óta dolgozik gyógymasszőrként, 2019-ben gyógytornász BSc képesítést szerzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Szabadidejét mozgással, hagyományos délkínai harcművészettel (Hung Kuen), tánccal (Kontakt Improvizáció, Weight Flow), túrázással, futással tölti.

A tanfolyam ára: 20. 000 Ft
Előzetes befizetéssel (augusztus 19-ig): 18. 000 Ft
Szakmai kedvezmény igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek (augusztus 19-ig): 15. 000 Ft

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

A kurzus minimum 8 fő részvételével kerül megrendezésre!

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel a kurzus elmaradhat.

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

Lőrinc Kati

Lőrinc Katalin - Graham technika

július 13. – 16. Hétfő-csütörtök: 19:00-21:00

Martha Graham, az egyik első tánc-amazon, akinek nyomában megújult a színpadi táncművészet testhasználata, és főként: annak tanítása. Gravitáció, légzés, érzéki/érzelmi mozdulatindítás, spirálok és impulzusok: csupa drámai erő: – a mindebből azt tanítom, ami itt és most számunkra is lényeges.

Lőrinc Katalin 1977-ben klasszikus balett végzettséggel Brüsszelbe indul, hogy a modern táncművészet felé orientálódjon. Itt Maurice Béjart Stúdiójában, majd Londonban tanul Graham technikát, közben 3 évig a svéd Cullberg Balett szólistája, 3 évig a Pécsi Balett, majd ismét 3 évig a Tanztheater Wien tagja. A kilencvenes évektől koreográfusi, pedagógiai, valamint elméleti tevékenységbe kezd (1997-től újságírói végzettséggel), 2000-től ezek mellett ismét visszatér a színpadra, immár független előadóként. Táncművészeti szakértőként 1993-tól tagja a szakma vezető érdekképviseleti szervezeteinek, valamint tánc- és színházi kuratóriumoknak. Jelenleg a Magyar Táncművészeti Egyetem vezető oktatója, a Budapest Kortárstánc Főiskola és a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 10-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 10-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)

Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

művészi torna

Művészi Torna - Schiller Andrea és Koczka Zsuzsanna vezetésével

E. Kovács Éva módszere alapján, klasszikus, és modern formában

4 napos intenzív kurzus a MOHA-ban
Július 27.-30. Hétfőtől-csütörtök 17:00-19:00

Oktatók: Schiller Andrea és Koczka Zsuzsanna

“ Hiszek, a mozdulatművészet semmivel sem helyettesíthető értékében. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit kell és mit tilos csinálni magammal éppúgy, mint növendékeimmel, hogy mi az, ami inspirál, teremt, és mi zárja kalodába testet, és a fantáziát. A követésnek és elkerülésnek ez a váltakozása alakította ki táncosi, és pedagógusi szemléletemet.”

E. Kovács Éva

Művészi Torna tréning óráinkat ezen szemlélet szerint tartjuk!
Egyszerűen fűzzük egymáshoz a mozdulatokat, figyelve testünk határaira.
A mozgás öröméért tornázunk.
Kifejezünk, zenére mozdulunk, a térben dolgozunk, irányokat használunk.

Nem baj, ha nem vagy hajlékony, vagy laza, ha a mozdulataidban a tökéletességre törekszel, amatőrként is profinak érezheted magad!

Szeretettel várunk, ha valaha a ”MÉSZIBEN”, vagy máshol Művészi Tornáztál, de előképzettség nélkül is bátran gyere, kóstolj bele ebbe a Világba!

Hozz magaddal:
Kényelmes ruházatot (dresszt, lábfej nélküli harisnyát, vagy pólót, és fitnesz nadrágot, és egy vékony pulcsit a relaxhoz)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 24-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 24-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 10 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

balett_edit_3

Pálosi István - Klasszikus balett

Július 27-30. Hétfő-csütörtök: 19:00-21:00

Élő zongora kísérettel!!!
korrepetítor: Dexler Vajk

A balett órák rúdgyakorlatokkal kezdődnek, majd az erre épülő középgyakorlatokkal, valamint az ugrás és forgástechnika tökéletesítésével végződnek. Célunk a technikás, de legfőképp a légies, kifinomult és elegáns tánckultúra kifejlesztése.

Pálosi István
Mozdulatművész, koreográfus, pedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója
A Magyar Táncművészeti Főiskola – MTF (Állami Balettintézet) növendéke (1982-1991), majd MAPA ösztöndíjas Berlinben (1995), az esseni Folkwang Egyetem (1997-1998) és a MTF moderntánc pedagógus hallgatója BA (2001-2005). Okleveles tánctanár MA (2015 MTF).
1992 óta tanít balettet és mozdulatművészetet Magyarországon és külföldön. 2011-2013 a Berczik Sára Budai Táncklub mozdulatművészet tanára és a Balázs Győző Református Líceum balettmestere és moderntánc tanára, 2015-2017 a BTS Szakgimnázium balettmestere és moderntánc tanára. 2017-től a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium tánctanára.

Táncos pályáját a Vasas Táncegyüttes gyerekcsoportjában kezdi (1979), majd gyerekszólistaként folytatja az Erkel Színházban. 1994-1995 között az Orkesztika Mozdulatszínház táncosa. A mozdulatművészet megőrzése és fejlesztése céljából Fenyves Márkkal létrehozza a Duncan-Dienes Orkesztika Iskolát (1997), a MOHA-Mozdulatművészek Házát (1997, korábban Mozdulatművészeti Stúdió), és a Magyar Mozdulatművészeti Társulatot (1995). Az Orkesztika Alapítvány programjainak vezetője (1999) a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál igazgatója.

Az elmúlt 25 év művészeti és tanári munkájáért 2017-ben megkapja a Magyar Ezüst Érdemkereszt Állami kitüntetést.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 24-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 24-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

Bittner Meenakshi Dóra fb

Bittner Meenakshi Dóra - Bharatanatyam – indiai tánc

4 napos intenzív kurzus
Augusztus 3-6. Hétfő-csütörtök: 17:00-19:00

Bharatanatyam – a dél-indiai klasszikus tánc világa

A 4 napos kurzus intenzív tréninget nyújt azok számára, akik jártasak már a Bharatanatyam technikájában, és kivételes alkalmat kínál a táncosoknak akik szeretnék elmélyíteni tudásukat. A napi 120 perces táncórák lehetővé teszik új koreográfia tanulását, és a technika csiszolását.

A Bharatanatyam az egyik legnagyobb becsben tartott indiai klasszikus tánc, leszármazottja az ősi dél-indiai templomi táncosok művészetének, amelyben zene, tánc, színészet, költészet és spiritualitás szerves egységet alkot. E táncforma két fő alkotó eleme – a nritta – avagy tiszta tánc, melyet a nyak és a szem finom mozgását ellenpontozó erőteljes lépések, hajlások és virtuóz, eleven lábmunka jellemez, illetve – az abhinaya – amely arcjáték és kézmozdulatok speciális gesztusnyelve az érzelmek kifejezésére.

Bittner Meenakshi Dóra táncművész, a Kala Samarpana iskola alapítója, a Nemzetközi Tánc Tanács CID-UNESCO tagja. Magyarországról indulva a dél-indiai Chennaiban tanult és tartotta meg vizsgaelőadását. India többszörösen kitüntetett érdemes művészének, Jayanthi Subramaniamnak, a chennai-i Kala Darsana Táncművészeti Intézet igazgatójának tanítványa. India klasszikus tánc tanulmányait 1997-ben kezdte Budapesten. 2005-ben élőzenei kísérettel tartotta meg első önálló estjét a dél-indiai Chennai-ban. Szóló előadásait megismerte a magyarországi és határon túli kulturális fesztiválok közönsége ugyanúgy, mint az indiai témájú fesztiválok rajongói. 2008-ban „Yantra” címmel elkészült az első magyarországi tematikus Bharatanatyam táncfilm Bittner Meenakshi Dóra szereplésével. 2015-ben szereplője és alkotótársa a “Holdon át” című kisjátékfilmnek, mely a Bharatanatyam művészetét társítja a kísérleti film eszközeivel. 4 díjat nyert a film Chennai-ban (CIIFF 2016)

https://www.facebook.com/Bharatanatyam.info.hu/
https://www.facebook.com/kalasamarpana.budapest/

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 31-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 31-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

fotó_ Agata Kamykowska

Halász Gábor - Kortárs tánc

4 napos intenzív kurzus
Augusztus 3-6. Hétfő-csütörtök: 19:00-21:00

Halász Gábor táncórái széleskörű intellektuális és fizikális tapasztalatszerzésből tevődnek össze. A képzési folyamat kiváló lehetőséget biztosít a testtudat felfedezésére és a határok feszegetésének megtapasztalására. Halász Gábor 2007 óta képviseli ugyanazt a szakmai színvonalat, érdeklődést és látásmódot a mozgásminőség terén. Hosszú évek tapasztalatát gyűjtötte össze, hogy mindezt átadhassa a jövő generáció táncosainak. Egyedi stílusával új formába önti a különböző tánctechnikák alapjait, melyből a legértékesebb részleteket ragadja ki. Kezdve a neoklasszikus technikával, melynek legfontosabb alkotóeleme a könnyedség, légiesség, precizitás és mozgáskoordináció; folytatva a kortárs tánccal, mely számtalan lehetőséget biztosít a fizikai és mentális
fejlődésre, illetve az improvizáció és a partnering fejlesztésére. Mindez kreatív gondolkodásra és a testünkkel való tudatos együttműködésre tanít. Ezek az alapvető összetevői testtudatunk formálásának.

Kortárstánc – Weight Shift
Az óra alapkoncepíóra az intelligens testből indul ki. Az intelligens test fogalma kordinációra az alkalmazkodás képeségére épül és lehetőséget terem arra, hogy a Klasszikus Balett technikától a magas színvonalú talaj technikákig minden tánc stílusban helyt álljon a táncos. Az óra anyaga a többek között a stabilitás, a talajjal való kapcsolat fejlesztésére összpontosít. Ebben a test ösztönös reakcióinak felfedezése segít, annak praktikus használatában minden dinamikai feladat, gyakorlat helyes kivitelezésében. A fizikális tapasztalás által szerzett kordináció hatására a táncosok mozgása természetesebbé, folyékonyabbá válik.
Neoklasszikus
A Neoklasszikus technikák egyre dinamikusabb fejlődése figyelhető meg Európában. Ez a táncstílus a 20.ik század elején a klasszikus balett alapjaiból kezdett el kibontakozni, újra értelmezve annak formáit és testközelibbé téve azt. Ez a kifejező és látványos technika nagyon hasznos eszköz tarát kínál a mozdulatok precíz, könnyed kivitelezéséhez. Ez a stílus a táncosokat mind testben és agyban, magas színtű kordinációs feladatok elé állítja, ám ezek elsajátíttatásával egy elegáns és kifinomult formanyelven lesznek képesek előadni bonyolult koreográfiákat is. Rendszeres gyakorlása erősíti és feszes tónusú, de flexibilis izomzatot alakít Ezek a széles körű dinamikai és technikai tapasztalatok nagyon hasznos segítői lehetnek minden táncstílus képviselőinek

HALÁSZ GÁBOR
Táncos, koreográfus
2005 – 2007 Budapest Kortárstánc Főiskola
2007-2009 D.A.N.C.E. Program – Dance Apprentice Network aCross Europe
A Forsythe Company, Random Dance, Ballet Preljocaj és a Ballet National de Marseille közös programja
DÍJAK
2011 Hivernale d’Avignon Közönség Díj (That’s how we cry)
2015 Fülöp Viktor koreográfusi ösztöndíj
2018 Imre Zoltán Program

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (július 31-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (július 31-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

-krausz_aliz

Krausz Alíz- Intelligens testképzés a klasszikus balett tükrében

Augusztus 10-13. Hétfő-csütörtök: 17:00-19:00

Immáron harmadik alkalommal szeretettel várom azokat, az augusztus 10-13-ig tartó tréningre, akik szeretik a klasszikus balettet!

Az óra felépítése:
– bemelegítés
– anatómiai háttér áttekintése
– a test egyénre szabott biomechanikai beállítása
– gyakorlatok a földön ülve és állva
– a klasszikus balett rúdgyakorlatai
– közép gyakorlatok
– ugrás technika fejlesztése
– nyújtás

A klasszikus balett speciális izommunkáját fejlesztjük, az elemeket részekre bontva, először terheletlenül gyakorolunk, aztán fokozatos terhelés mellett. Végül beillesztjük az elemeket a megfelelő izomhasználattal a klasszikus balett gyakorlatokba.

Krausz Alíz a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végzett 1994-ben. Egy évig ösztöndíjas tagja volt a Pécsi Balettnek.
1998-tól a Bozsik Yvette Társulat tagjaként számos szerepet táncolt el itthon és külföldön egyaránt.
2006-ban végzett koreográfus szakon a Színház és Filmművészeti Egyetemen, 2018-ban pedig a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett táncpedagógus szakán. Jelenleg a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban tanít.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (augusztus 7-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (augusztus 7-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

Sándor Timi

Sándor Tímea - Modern Jazz

Augusztus 10-13. Hétfő-csütörtök: 17:00-19:00

Az óra első felében Horton technikára épülő tréninget használok, míg a koreográfia tanulásakor a jazztáncnak adunk nagyobb teret.

Mi is a Horton – technika?

Lester Horton az ősi amerikai és a modern jazz táncot ötvözte, mellyel egy egyéni technikát alakított ki. Ez az új koreográfiai és mozgásstílus hosszú, nyújtott testvonalat, diagonális feszességet és hosszú egyensúlyi helyzeteket használ, és a felsőtestet teszi mindannak középpontjává, ami a testtel történik.

Sándor Tímea a Győri Művészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd szabadúszóként számos operettben és musicalben dolgozott itthon (József Attila Színház, Miskolci Nemzeti Színház stb.) és külföldön (Hídvégi turné társulat). 2005-ben a Magyar Táncművészeti Főiskola modern tánc pedagógus szakán végzett. 2001 óta tart a Trafóban Horton technikára épülő modern jazz órát. Tanulmányait ezen a területen Bécsben Milton Myersnél és Alain Michigannél sajátította el.

2016 nyarán alapította meg modern tánc társulatát, a Spirit Dance Company – t, melynek művészeti vezetője, koreográfusa és táncosa is egyben.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (augusztus 7-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (augusztus 7-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 10 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

mozdulat

Pálosi István - Mozdulatművészet

Augusztus 10-13. Hétfő-csütörtök: 19:00-21:00

Élő zongora kísérettel!
korrepetítor: Gabura Mária

Óráim a természetes emberi mozdulatlehetőségek vizsgálatára alapoznak, Dienes és Berczik rendszer és módszer alapján. Célunk a tudatos mozgás elsajátítása, a tér, idő, erő szimbolika felfedezésén keresztül.
A mozdulatművészet órák a klasszikus alapú tradicionális magyar modern táncra épülnek, fejlesztve a testtudatot, a koordinációt, és a térhasználatot. Lesz sok alapozó gyakorlat, melyekben tudatosítjuk a mozdulatainkat a tér-idő-erő-kifejezés tükrében. Kipróbálhatsz különböző eszközöket (fátyol variációk, korong, labda, stb.), és az óra végén a szabad tánc (improvizáció) sem maradhat el.

Ami egyedül itt tanulható nálunk – eredeti formájában az 1912-ben kezdődött MOZDULATMŰVÉSZET – ami a testről lélekről szellemről egyaránt szól – célja a szépség egészség emberség 🙂 MINDENKINEK ajánlom aki a mozgást tanulni és nem utánozni akarja.

Pálosi István
Mozdulatművész, koreográfus, pedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója
A Magyar Táncművészeti Főiskola – MTF (Állami Balettintézet) növendéke (1982-1991), majd MAPA ösztöndíjas Berlinben (1995), az esseni Folkwang Egyetem (1997-1998) és a MTF moderntánc pedagógus hallgatója BA (2001-2005). Okleveles tánctanár MA (2015 MTF).
1992 óta tanít balettet és mozdulatművészetet Magyarországon és külföldön. 2011-2013 a Berczik Sára Budai Táncklub mozdulatművészet tanára és a Balázs Győző Református Líceum balettmestere és moderntánc tanára, 2015-2017 a BTS Szakgimnázium balettmestere és moderntánc tanára. 2017-től a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium tánctanára.

Táncos pályáját a Vasas Táncegyüttes gyerekcsoportjában kezdi (1979), majd gyerekszólistaként folytatja az Erkel Színházban. 1994-1995 között az Orkesztika Mozdulatszínház táncosa. A mozdulatművészet megőrzése és fejlesztése céljából Fenyves Márkkal létrehozza a Duncan-Dienes Orkesztika Iskolát (1997), a MOHA-Mozdulatművészek Házát (1997, korábban Mozdulatművészeti Stúdió), és a Magyar Mozdulatművészeti Társulatot (1995). Az Orkesztika Alapítvány programjainak vezetője (1999) a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál igazgatója.

Az elmúlt 25 év művészeti és tanári munkájáért 2017-ben megkapja a Magyar Ezüst Érdemkereszt Állami kitüntetést.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (augusztus 7-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (augusztus 7-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

photo_Gabor_Dusa

Góbi Tánctréning

3 napos intenzív kurzus Góbi Ritával
Találd meg saját mozdulataidat!

Augusztus 17-19. (Hétfő-szerda) 19:00-21:00
MOHA – Mozdulatművészek Háza

Góbi Rita a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát, mint táncművész, koreográfus, táncpedagógus. Sok független táncszínházi produkciónak, valamint filmnek volt közreműködője, de mára saját stílusának csiszolásában, fejlesztésében mélyül el leginkább. Játszik a testrészek külön mozgatásával, szereti a repetitív, miniatűr mozgásokat, a belső figyelemre összpontosuló szabad táncot.

Rita nem csak itthon, hanem külföldön is számos alkalommal tartott már workshopot és mesterkurzust – többek között Lengyelországban, Oroszországban, Portugáliában, Csehországban, Szerbiában, Hollandiában, Japánban, Romániában és Görögországban is. Emellett rendszeresen hívják gyermek és ifjúsági mozgásfejlesztő táborok vezetésére, továbbá a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctanára.

Óráin garantált a feltöltődés, mert Góbi egy igazi energiabomba, aki szívesen megosztja az energiák áramlását, és rávezet saját testünk, lelkünk felfedezésére. Tréningje a teljes testet átmozgatja a fejünk búbjától egészen a lábujjakig. Az órák alapos, vezetett bemelegítéssel kezdődnek, melyet minden izomcsoportot megdolgoztató erősítőgyakorlatok és nyújtás követ. A kondicionáló mozgássorok végül egyéni és páros vagy csoportos improvizációs feladatokon és koordinációs gyakorlatokon keresztül egy koreografikus ’góbitánccal’ végződnek, vidám és szabad légkörben.
Lehetsz teljesen kezdő, haladó vagy profi, nem számít! Gyere, csatlakozz Te is és feszegesd saját határaidat!

http://www.gobirita.hu

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus: 8000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (augusztus 14-ig) a teljes kurzus: 7000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 5000 Ft (előzetes befizetés esetén (augusztus 14-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés:

A helyszínen készpénzben, vagy átutalással.

Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 15 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a helyiségeket!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

szoboszlay csilla

Szoboszlay Csilla - Jazz Art

Augusztus 24 – 27. Hétfő-csütörtök: 17:00-19:00

A jazz zenével együtt született meg a szorosan hozzá tartozó művészeti ág a jazz tánc is. Minden ami a szabadságot jelképezi, ami kifejező, lázadó és korlátlan. Minden testrész külön életet él, mégis egységben, harmóniában vagy groteszk módon mutatkozik a mozdulatokban. Szuggesztív önkifejezés, élvezetes test tréning és felszabadult hangulat jellemzi az órákat, a lépéskombinációk elsajátításával.

Szoboszlay Csilla modern táncpedagógus mester, a Magyar Állami Operaház és a Madách Színház volt táncművésze.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (augusztus 21-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (augusztus 21-ig))

Jelentkezés:
Kérjük részvételi szándékod jelezd e-mailben!
E-mail címünk: info@mozdulatmuveszet.hu

Befizetés
A helyszínen készpénzben, vagy átutalással
Az átutalást az Orkesztika Alapítvány bankszámlaszámára várjuk:
16200223-10056095 (MagNet Bank)
Utaláskor kérjük a kurzus nevét írjátok be a közlemény rovatba, illetve ha befizető nem azonos a résztvevővel, akkor a résztvevő nevét is kérjük szerepeltetni!

Ha szeretnél számlát kérni, ezt kérjük a jelentkezéssel együtt előzetesen jelezd e-mailben!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A járványügyi helyzetre való tekintettel, illetve alacsony érdeklődés esetén a kurzus elmaradhat.

Az órákon résztvevők száma maximum 10 fő!

Mi mindent megteszünk a biztonságos feltételek megteremtéséért, fertőtlenítjük a kézzel gyakran érintett felületeket, tisztán tarjuk a stúdió helyiségeit!
Titeket arra kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek órára, és érkezéskor használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőt!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Stúdió regisztráció aki még 2018 május óta nem regisztrált: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScjgwlaCNBlTM4PjofptHvjfu5XymUiMklHPYTyI0e0gYmrZw/viewform

kontakt_2

Partnering - feeling - our body in the space – kontakt

4 napos intenzív kurzus Mándy Ildikóval

/// English Below///

Augusztus 24 – 27. Hétfő-csütörtök: 19:00-21:00

– It all comes from walking –

A 4X2 órás műhelymunkán a fókusz a testünk, a lelkünk és a tudatunk közötti összjátékon lesz. A kontakttánc technikai elemeinek gyakorlásán túl olyan kérdésekre keresünk választ, mint:

A testsúlyunk és a gravitáció viszonya.
Az energiaáramlás.
A testünk viszonya a térrel.
Hogyan mozoghatunk?
Hogyan lehetünk benne a mozgásban?
És hogyan éljük meg, amikor minket mozdítanak?

A kontakttánc vagy kontakt improvizáció közben a fókusz az érintés fizikai érzékelésén, a dőléseken, a támaszadásokon, az egyensúlyi helyzeteken és a társsal való együttes eséseken, illetve a táncosok közötti fizikai párbeszéden van.
Ennek a fizikai kontaktusra épülő mozgásnak, táncnak a lényege az adás és elfogadás, és ezek egyensúlyának megteremtése.
A kontakt improvizációt mindenki gyakorolhatja, aki a mozgó testet szeretné megismerni. A formának nincsenek határai, mindig alakul, változik és bővül. Mindenki hozzátesz, aki egyszer elkezd vele foglalkozni.
A tréninghez kényelmes, pamut ruházat és zokni (de lehet mezítláb is) javasolt. Kérem, hogy egy hosszú ujjú pólót is hozzon mindenki magával.

A kurzus minimum 6 fő jelentkezésekor indul!

Mándy Ildikó – Harangozó-díjas táncos, koreográfus, tanár
A kontakt tánccal évtizedek (1985) óta foglalkozik. Mesterei Steve Paxton és Mark Tompkins voltak. Tanít Magyarországon kívül több más országban is: Ausztria, Németország, Izrael, Új-Zéland, Lengyelország.
Mándy Ildikóról és társulatának munkáiról információk itt: https://www.facebook.com/CompanyIldikoMandy

ENGLISH:
It all comes from walking – Contact Improvization Workshop with Ildikó Mándy
The course offers insights in the basics of contact improvisation.
We focus on the interplay of body, soul and mind.
Working with body weight, energy flow and the awareness of the whole body in space. How to move, to be in the movement and to be moved.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Áraink:
1 alkalom: 3000 Ft
teljes kurzus:10.000 Ft

1000 Ft kedvezmény! Előzetes befizetés esetén (augusztus 17-ig) a teljes kurzus: 9000 Ft

Szakmai kedvezmény! Igazoltan táncművészeti képzésben résztvevőknek a teljes kurzus: 6000 Ft (előzetes befizetés esetén (augusztus 17-ig))